Állattartási, állatvédelmi, állategészségi ügyekkel kapcsolatos eljárások
Ügyleírás
Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény (a továbbiakban Átv.) előírásai szerint:
- az állattartó köteles a jó gazda gondosságával eljárni, az állat fajának, fajtájának és élettani szükségleteinek megfelelő életfeltételekről gondoskodni.
A fentiek be nem tartása esetén, az állatvédelmi bírságról szóló 244/1998. (XII. 31.) számú kormányrendelet alapján a jegyző állatvédelmi bírságot szab ki, továbbá a települési önkormányzat jegyzőjének az állatok védelmével, valamint az állatok nyilvántartásával kapcsolatos egyes feladat-és hatásköreiről szóló 245/1998.(XII.31.) számú kormányrendelet alapján meghatározott cselekmény végzésére, tűrésére vagy abbahagyására kötelezheti az állattartót az állatok védelme érdekében.
A méhállományok védelméről és a mézelő méhek egyes betegségeinek megelőzéséről és leküzdéséről szóló 70/2003. (VI.27.) FVM rendelet alapján:
- a méhészkedést (méhtartást) minden év február végéig, az újonnan kezdett méhészkedést pedig e tevékenység megkezdésétől számított nyolc napon belül kell bejelenteni a méhek tartási helye szerint illetékes települési önkormányzat jegyzőjénél
-a méhek kiszállítását a kiszállítást megelőző, beszállítását annak megtörténtét követő hetvenkettő órán belül be kell jelenteni a települési önkormányzat jegyzőjénél
-a vándoroltatás befejezése után a méhész köteles a hazatelepülését a hatósági állatorvosnál és a jegyzőnél hetvenkettő órán belül bejelenteni
Ügyintézés határideje és díja
A panasz és közérdekű bejelentés elbírálásának határideje 30 nap.
A hatósági eljárás ügyintézési határideje 60 nap.
Az ügyintézési határidőbe nem számít be: az eljárás felfüggesztésének időtartama.
Az ügyintézéshez szükséges díjak, illetékek, azok befizetésének módja:
A lakosságin panasz, közérdekű bejelentés illetékmentes.
Az elsőfokú közigazgatási hatósági határozat ellen az ügyfél közigazgatási pert indíthat, mely eljárás 30.000.-Ft illetékköteles.
Az alkalmazott jogszabályok
- a panaszokról és közérdekű bejelentésekről szóló 2013. évi CLXV. törvény
- az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény
- az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény
- az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény
- 41/2010.(II.26.) Korm. rendelet a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról
- a települési önkormányzat jegyzőjének az állatok védelmével, valamint az állatok nyilvántartásával kapcsolatos egyes feladat-és hatásköreiről szóló 245/1998.(XII.31.) számú kormányrendelet
- az állatvédelmi bírságról szóló 244/1998.(XII. 31.) Korm. rendelet
- a földművelésügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 383/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet
- 15/1969.(XI. 6.) MÉM rendelet a méhészetről,
- 70/2003.(VI.27.) FVM rendelet a méhállományok védelméről és a mézelő méhek egyes betegségeinek megelőzéséről és leküzdéséről
- 32/1999.(III. 31.) FVM rendelet a mezőgazdasági haszonállatok tartásának állatvédelmi szabályairól
- 41/1997.(V.28.) FM rendelet az Állat-egészségügyi Szabályzat kiadásáról,
Felhívom a figyelmét, hogy:
az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 6.§ (6) bekezdése szerint: „Az érintett kérelmére, kezdeményezésére indult bírósági vagy hatósági eljárásban az eljárás lefolytatásához szükséges személyes adatok tekintetében, az érintett kérelmére indult más ügyben az általa megadott személyes adatok tekintetében az érintett hozzájárulását vélelmezni kell.“
A hatáskörrel rendelkező szerv megnevezése az adott ügy tekintetében:
Molnaszecsőd Község Jegyzője
Az eljáró szerv illetékességi területe az adott ügy tekintetében:
Molnaszecsőd község illetékességi területe
Az önkormányzati adóhatóságunk elérhetőségei:
Ügyfélfogadás helye: 9912 Molnaszecsőd, Petőfi út 86.
Ügyfélfogadás időpontjai: Hétfő: 8.30-15.00; Kedd: 8.30-15.00; Szerda: 8.30-15.00
Péntek: 8.30-11.00
E-mail cím: igazgatas@magyarszecsod.hu
Honlap cím: https://molnaszecsod.asp.lgov.hu
Telefonszám: +36 94 529-028
Molnaszecsőd Község Önkormányzata Hivatali Kapu elérhetősége:
HIVATAL RÖVID NEVE: MOLNAONK;