Hírek

Elérhetőségek

Működési engedély kérelem, módosítás, megszüntetés

Működési engedély kérelem, módosítás, megszüntetés

 

Ügyleírás

 

A kereskedőnek a kizárólag üzletben forgalmazható termék forgalmazására szolgáló üzlet üzemeltetésére működési engedélyt kell kérni.

 

Az egyes közérdekeken alapuló kényszerítő indok alapján eljáró szakhatóságok kijelöléséről szóló 531/2017. (XII.29.) Korm. rendelet 1. mellékletében meghatározott szakhatóságok megkeresésére hivatalból kerül sor.

 

A működési engedélyt a jegyző akkor adja ki, ha a szakhatósági hozzájárulások alapján az üzlet megfelel a vonatkozó jogszabályi előírásoknak. Az engedély megadásával egyidejűleg a jegyző az üzletet nyilvántartásba veszi, mely nyilvántartás nyilvános.

 

A tevékenységet kizárólag a véglegessé vált határozattal kiadott működési engedély birtokában lehet megkezdeni. 

 

A kereskedő az adatokban bekövetkezett változást haladéktalanul, illetve a nyitvatartási idő változását az azt megelőző nyolc napon belül köteles bejelenteni a jegyzőnek.

 

Az üzlet megszűnését a megszűnést követő 8 napon belül be kell jelenteni a jegyzőnek. A jegyző a bejelentést követően haladéktalanul visszavonja a működési engedélyt, és az üzletet törli a nyilvántartásból.

 

Szükséges okiratok:

A tevékenység bejelentésekor a kereskedőnek szükséges igazolnia:

1. az üzlet használatának jogcímét (bérleti szerződés stb.) – tulajdoni lap kivételével - ;

2. haszonélvezet esetében – ha nem a tulajdonos vagy a haszonélevező a kérelmező -  a haszonélvező hozzájárulását;

3. a közös tulajdonban álló üzlet esetében, ha nem a tulajdonostársak közössége a kérelmező, a tulajdonostársak hozzájárulását;

4. védett intézmény védőtávolságán belül szeszes italt árusító nem melegkonyhás vendéglátó üzlet esetén – az intézmény hivatali működési idejét igazoló okiratot, a vámhatóság előzetes véleményét, és a rendőrhatóság előzetes véleményét tanúsító okiratot;

Ügyintézés határideje és díja

25 nap 

Az eljárás illetékmentes.

Az ügyintézési határidőbe nem számít be az eljárás felfüggesztésének, szüneteltetésének időtartama.

A kérelem benyújtható: Csak elektronikusan: Molnaszecsődi Közös Önkormányzati Hivatal

Az elektronikus ügyintézés lehetőségét az ELÜGY (OHP) szolgáltatás igénybevételével biztosítja, melynek elérhetősége: https://ohp-20.asp.lgov.hu/nyitolap

Az alkalmazott jogszabályok

2016. évi CL. törvény az az általános közigazgatási rendtartásról,

2009. évi LXXVI. törvény a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól,

2005. évi CLXIV. a kereskedelemről,

210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről,

531/2017. (XII.29.) Kormányrendelet az egyes közérdeken alapuló kényszerítő indokok alapján eljáró szakhatóságok kijelöléséről,

1990. évi XCIII. törvény az illetékekről

Egyéb fontos tudnivalók

Kizárólag üzletben forgalmazható termékek (működési engedély-köteles termékek) (a 210/2009. (IX. 29.) Kormányrendelet 3. számú melléklete alapján):

2. a kémiai biztonságról szóló törvény szerinti veszélyes anyagok és keverékek, kivéve a jövedéki adóról szóló törvény szerinti tüzelő-, fűtőanyag célú gázolaj, LPG és az üzemanyag;

3. az egyes festékek, lakkok és járművek javító fényezésére szolgáló termékek szerves oldószer tartalmának szabályozásáról szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó termékek;

4. állatgyógyászati készítmények és hatóanyagaik;

5. fegyver, lőszer, robbanó- és robbantószer, gázspray, pirotechnikai termék, a polgári célú pirotechnikai tevékenységekről szóló kormányrendelet szerinti 1., 2. és 3. pirotechnikai osztályba tartozó termékek, az ott meghatározott kivételekkel;

6. növényvédő szerek és hatóanyagaik;

7. nem veszélyes hulladék;

8. az Országos Tűzvédelmi Szabályzat szerint robbanásveszélyes osztályba tartozó anyag, kivéve a jövedéki adóról szóló törvény szerinti tüzelő-, fűtőanyag célú gázolaj, LPG és az üzemanyag.

A működési engedély iránti kérelem kötelező adattartalmát a Rendelet 1. melléklet B) pontja írja elő. 

A működési engedélyezési eljárásban külön vizsgálat nélkül ügyfélnek minősül az üzlet, valamint a külön jogszabály szerinti vásáron és piacon, valamint a bevásárlóközpontban lévő üzlet kivételével az üzlettel közvetlenül szomszédos, az üzlettel közös határvonalú, telekhatárú ingatlan tulajdonosa, társasház esetében a közös képviselő vagy az intézőbizottság elnöke, lakásszövetkezet esetében az elnök.

A kereskedő köteles az üzlet nyitvatartási idejét a működési engedély iránti kérelemben, illetve a az abban bekövetkező változást az azt megelőző nyolc napon belül a kereskedelmi hatóságnak bejelenteni.

A kereskedő, illetve alkalmazottja ellenőrzéskor eredeti okirattal vagy másolattal köteles igazolni, hogy rendelkezik működési engedéllyel, továbbá megfelel a külön jogszabályban meghatározott feltételeknek.

Az üzletben működő biztonsági szolgálat nevéről és székhelyéről, működésének vásárlókat érintő szabályairól a vásárlókat jól láthatóan tájékoztatni kell.

A kereskedőnek rendelkeznie kell a forgalmazott termék saját előállítású termék esetén a termékhez felhasznált nem saját előállítású termék – eredetét hitelt érdemlően igazoló bizonylattal.

A kereskedő köteles biztosítani, hogy a vásárló a megvásárolni kívánt termék jellegétől függően, annak méretét, súlyát, illetve használhatóságát ellenőrizhesse az üzletben vagy egyéb kereskedelmi formák esetében ha a termék rendelkezésre bocsátásakor mind a kereskedő vagy annak képviselője, mind pedig a vásárló jelen van.

Egyes termékek kiskereskedelmi tevékenység keretében való értékesítéséhez az azt végző személynek a kereskedelemért felelős miniszter rendeletében meghatározott szakképesítéssel kell rendelkeznie.

Az üzletekben jól látható és könnyen hozzáférhető helyen a kereskedelmi hatóság által hitelesített, folyamatosan számozott oldalú vásárlók könyvét kell elhelyezni.

A hatáskörrel rendelkező szerv megnevezése az adott ügy tekintetében:

Molnaszecsőd Község Jegyzője

 

Az eljáró szerv illetékességi területe az adott ügy tekintetében:

Molnaszecsőd község illetékességi területe

 

 

Az önkormányzati adóhatóságunk elérhetőségei:

 

Ügyfélfogadás helye: 9912 Molnaszecsőd, Petőfi út 86.

Ügyfélfogadás időpontjai: Hétfő: 8.30-15.00; Kedd: 8.30-15.00; Szerda: 8.30-15.00

Péntek: 8.30-11.00

E-mail cím: igazgatas@magyarszecsod.hu

 

Honlap cím: https://molnaszecsod.asp.lgov.hu

Telefonszám: +36 94 529-028

 

Molnaszecsőd Község Önkormányzata Hivatali Kapu elérhetősége:

HIVATAL RÖVID NEVE: MOLNAONK;

HIVATAL TELJES NEVE: Molnaszecsőd Község Önkormányzata;

KRID: 145098722